Misi és Zsizsi jókor döntöttek úgy, hogy meglátogatnak bennünket: tegnap elküldtem őket Georgetownt nézni, és úgy jöttek este haza, hogy hú meg ha. Nekem is ilyenkor a kedvencem ez a városrész: a téglafalakon vöröslik a vadszőlő, a kerteket ellepik a színes lombok és a csillagsom piros bogyói, ráadásul már mindenhol glédában állnak a halloweeni tökkupacok.
Úgyhogy miután kisétálták magukat, úgy gondoltam, igazán megérdemelnek egy hangulatos őszi vacsorát - és lehetőleg nem túl macerásan elkészülőt, mert jobban szeretek vendéglátni, mint vendégnemlátni a konyhai robot közben.
Hazafelé előrelátón beszereztem pár szelet malachúst (a malac egyes alkatrészeinek nem tudom a magyar nevét, úgyhogy mindenki olyat vegyen, amilyet szeret), fél kiló gnocchit és pár üveg hard cidert (ez a buborékos almasör, tudjátok. A nem hard cider meg szűretlen almalé). Aztán tizenöt-húsz perc alatt előadtam a következő koreográfiát:
- felteszek forrni egy fazék vizet,
- amíg az felforr, oldalanként öt perc alatt megsütöm a malacszeleteket, majd félreteszem őket meleg tányéron (ez nagyon fancy módon hangzik, de csak annyit tesz, hogy a kerámiatányérunkat bedugom a mikróba, és 30 mp alatt megmelegítem)
- a lobogó vízbe belepottyantom a gnocchit,
- amíg a gombóckák főnek, a malac serpenyőjébe öntök fél csésze hard cidert, és bugyborékoztatom egy verset,
- aztán a ciderbe borítok egyharmad csésze sűrű tejszínt, és kézi habverővel elkeverek benne egy evőkanál magos mustárt (meg ne mondjátok B-nek, hogy a fém habverőmmel a teflonba nyúlkálok) és még gyöngyöztetem egy sort,
- végül a megfőtt gnocchit beleszedem a tejszínes-mustáros lébe, és jöhet a tálalás.
A lányok kaptak mellé egy-egy üveg hard cidert is, az összhang kedvéért, a vacsorát pedig tökpitével zártuk.
